Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Javaslom, hogy rögtön térjünk a tárgyra.

A négyzet egy egyenlő oldalú téglalap, tehát olyan sokszög, amelynek négy egyenlő oldala, valamint négy egyenlő szöge, méghozzá derékszöge van. A négyzet átlói egyenlő hosszúságúak, melyek derékszögben metszik egymást. Ugyanakkor minden négyzet rombusz is, hiszen egyenlőek az átlói. Emellett minden négyzet paralelogramma is, hiszen két-két szemközti oldala párhuzamos, de egyben a négyzet deltoid, érintő- és húrnégyszög,  s még sorolhatnám hosszan a különféle egzakt definíciókat.

A négyzet ugyanakkor képviseli a rendet, a szabályszerűséget, a kiegyensúlyozottságot, a pontosságot, képviseli a minimalizmust, egyfajta aránybéli mértékletességet és a négyzet, nem utolsó sorban Bátorfi Szabolcs értelmezése szerint - hatalmat gyakorol. De erről majd később.

A négyzet egyben a négyes szám geometriai megfelelőjeként is értelmezhető. A négyzet, illetve négyszög az építészet mai napig is gyakorta használt eleme. Már a korai civilizációk legtöbbikében négyzet alapterületűre tervezték és építették a településeket, hiszen a fallal, földsánccal, vagy kerítéssel körülvett négyszögletes tér védelmet nyújt a halállal és a káosszal szemben. Persze a négyzetes, illetve négyzetből kibontott alapterület a legkülönfélébb szakrális terek esetében is fontos momentum, gondoljunk csak a mezopotámiai zikkurátokra, az egyiptomi piramisokra, a keleti sztúpákra és pagodákra, a kelta dolmenekre, valamint keresztény templomainkra. Ugyanakkor a kocka és a ráépített kupola, illetve a boltíves szerkezet sémája ugyanúgy megtalálható a keresztény mellett a zsidó és a muzulmán szentélyek esetében is, mely formák összekapcsolása a föld és az ég egyesítésének szándékában manifesztálódik. Így kapcsolva a megállíthatatlanul múló időt az örökkévalósághoz, a láthatót a láthatatlanhoz.

Tehát a négyzet kiemelt jelentősséggel bíró szimbólum, a teremtett és érzékelhető világ teljessége, tökéletessége és harmóniája. De jelenti a négy égtájat, a négy évszakot, vagy éppen a négy elemet: a levegőt, a földet, a tüzet és a vizet.

A négyzet biztos alapon nyugszik, ugyanakkor oldalai egyfajta bezártságot, lélektelen sivárságot, bizonyos korlátokat is jelenthetnek. Ha innen közelítjük meg a dolgokat, akkor a  négyzettel és az abból szőhető modulhálóval adott esetben könnyedén leírhatjuk mindennapi életünk gyakran rutinfeladatokban kiteljesedő, már-már hátborzongatóan üres falanszter jellegét.

És ha már itt tartunk: majd' száz évvel ezelőtt egy festmény gyökeresen megváltoztatta, sőt felforgatta a festészetről addig ismert nézeteket és egyben deszakralizálta a művészetet. Egy 79x79.5 cm-es, tehát gyakorlatilag négyzetes arányú olaj-vászon festményről van szó, melyen fehér alapon egy fekete négyzet látható. Egy fekete négyzet, amely magába olvasztja és megsemmisíti mindazt, amit addig a festészetről hittünk és gondoltunk. Ahogyan egy kortárs orosz írónő fogalmaz Kazimir Malevics inkriminált festményéről: „A Fekete négyzet magába foglalja mindazokat a festészeti elképzeléseket, amelyek odáig léteztek, lezárja a naturalista imitáció útját, úgy létezik, mint abszolút forma, és hirdeti azt a művészetet, amelyben a szabad formák — amelyek vagy nem függnek össze egymással, vagy kölcsönösen összefüggenek — alkotják a kép értelmét”.  

És bár Malevics Fekete négyzete 1913-ban abszolút formaként kívánt annullálni minden egyéb addigi formát és vizuális gesztust, még a festő életében bebizonyosodott, hogy mindez, ebben a formában tarthatatlan. Mindazonáltal a Fekete négyzet, majd az abból kibontakozó szuprematizmus és az orosz avantgárd, továbbá nyugaton a holland De Stijl, a német Bauhaus, vagy éppen Kassák Lajos köre olyan fontos impulzusokat és inspirációs forrást adott a képzőművészetnek, melynek máig tartó hatása akár itt, ebben a kiállítótérben is tetten érhető, jelesül Bátorfi Szabolcs most kiállított munkáit látva.

Persze a konstruktivizmus hagyományával, az egykor progresszívnek számító, mára már gyakran akadémizmusba fáradt és kiüresedett konstruktív gesztusokkal ellentétben a körülöttünk látható munkák esetében leginkább a formai jegyekben érvényesül a konstruktív szándék, hiszen bármiféle egykor volt vélt, vagy valós forradalmi hevülettel ellentétben az alkotó semmit sem akar végképp eltörölni, sőt!

Bátorfi Szabolcsot egyfajta tudatos ösztönösség, vagy ha úgy tetszik, irányított véletlen vezérli, amely egyáltalán nem nélkülözi a líraiságot. Mint említettem, a konstruktív szándék elsősorban a formai jegyekben érhető tetten, az elsődleges inspirációt, a művek valódi forrását az alkotót közvetlenül körülölelő világ adja. A rossz rajztábla mélyedésein végigcsurgó tus véletlenszerűen nyomot hagyó gesztusa ugyanúgy ihletforrás, mint a városban házak és emberek között nap mint nap járva reflektálni pillanatnyi érzésekre, hangulatokra és az előttünk feltárulkozó látványra.  

A négyzet hatalma, ahogyan a kiállítás címe is hirdeti. Én azért itt csöndben és csak a magam kedvére árnyalnám ezt a címet, bár lényegi különbséget nem látok mindebben. Ráadásul a cím úgy jó, ahogyan van. De amit én itt a falakon látok, az számomra leginkább a négyzet szelíd hatalmaként nyilvánul meg. A négyzet Bátorfi képein ugyanis nem uralkodik el, nem akar abszolút formaként minden mást eltörölni, vagy magába olvasztani. Nem akarja a kizárólagosságát hirdetni. Ráadásul az alkotó bátran szétbontja, variálja és adott esetben újra összerakja ezt a tökéletes és szabályos mértani formát.

Bátorfi Szabolcs valójában redukál. Mind érzelmileg, mind tudatilag a megfelelő alázattal és tisztelettel viszonyul az organikus világhoz, hogy a látottakat és a megtapasztaltakat a maga által ösztönösen konstruált és hellyel-közzel szabályos mértani formákba rendezett világában képpé lényegítsen. Hogy aztán magányos szemlélőként a képek elé állva mi magunk bontsuk ki ezeket az üzeneteket.

És a dolog működni fog.

A kiállítást ezennel megnyitom!

Budapest, Galéria IX., 2012. október 26-án.